Ezen az oldalon, egy regényt találsz. 
Apró részletekben teszem fel, így mindig visszatérhetsz hozzám, hogy egy kicsit kikapcsolj a mindennapok sodrásából. Szeretettel ajánlom Neked, kedves Olvasóm. 

I.

Bence

1.
1972. október 5.

Az emeleten innen-onnan halkan kiszűrődő sírás hallatszott. Ebben a szobában azonban, teljes volt a nyugalom. A nő szelíden nézte a karjában alvó csecsemőt. A meghittségből a férje hangja zökkentette ki, aki a szék mellett állt, és gyönyörködve nézte őket.
- Milyen csendes kiskölyök - mondta és elmosolyodott.
- Nagyon szépen viselkedik. Tudja, hogy ez egy fontos pillanat - válaszolta a nő, de a szemét nem vette le a babáról.
- Igazán jó kisfiú - simította meg óvatosan a férje a kicsi arcát, aki egy pillanatra megrezzent, mire a férfi ijedten kapta el a kezét.
- Valóban - mosolyodott el az asszony. - Olyan boldog vagyok. Végre van egy gyönyörű kisbabánk, annyi év várakozás után.
- Igen - húzta ki magát a férfi. - Ez életünk legszebb napja.

2.
A szőke nő idegesen kopogott a cipőjével a kórház padlóján. Tekintete folyamatosan a folyosó ajtaja és az el-elbóbiskoló öt év körüli kisfiú között cikázott. Akárhányszor nyílt az ajtó, felpattant a székről, de amikor látta, hogy nem a doktor jön, elcsigázottan visszaült a székre. Rettenetesen fáradt volt. Az utóbbi napokban sokat túlórázott, és aznap reggel, amikor a férje a postára indult, kicsit összeszólalkoztak. Ebben a pillanatban arra gondolt, hogyha valami szörnyűség történik vele, azt soha nem fogja megbocsátani magának.
Mikor már kezdett letenni arról, hogy bármit is megtudjon a férfi állapotáról, az orvos nyitotta ki az ajtót. A férfi egyenesen feléjük indult.
- Kovács doktor vagyok. Ön Harkai Bálint felesége? - kérdezte csendesen, mire a nő felállt, a doktor pedig közelebb lépett és szomorúan nézett a fiatalasszonyra. - Asszonyom! - kezdte - Sajnálattal kell közölnöm önnel, hogy a férje elhunyt.
A nő szótlanul meredt a férfire. Jó néhány másodperc eltelt, mire meg tudott szólalni:
- Ez azt jelenti, hogy a férjem már nem jön velünk haza? -kérdezte, majd oldalra nézett és a tekintete egy pillanatra megállapodott alvó kisfián. - Azt jelenti?
A doktor nem szólt, csak a fejét rázta meg óvatosan.
- De ő csak leszaladt a postára. Tudja, kicsit összevitatkoztunk - mondta az asszony, szinte csak magának, miközben tekintetét a földre szegezte. - Azt akarja mondani, hogy soha többé nem fogok tudni beszélni vele? - nézett könnyes szemmel az orvosra.
- Pontosan ezt - mondta a doktor. - Őszinte részvétem!